A nagyanyám szoknyában járt az erdőbe, hiába nem volt praktikus viselet. Ha egy szederinda belekapaszkodott a szoknya szélébe, hosszú percekbe került mire kiszabadítottam. De nevettünk ezen is. Az első fényképeimet is róla, meg az erdejéről készítettem. Ő ötvenvalamennyi volt, én meg éppen tíz éves. Szakadt térdnadrágos, a világot mindenestül befalni akaró, süvölvény fiúgyerek. Akkor még úgy tűnt, örökké fognak tartani az együtt átkóborolt hosszú tavaszok, őszök és nyarak. Minden iskolai szünetemet a nagyanyámnál töltöttem, ő tanított a világgal szembeni türelemre, hogy hogyan kell csendben, sokáig várni egy fa alatt a fiókáit etető madárra, óvatosan követni egy célja felé igyekvő bogarat, mit jelentenek a természet hangjai.
Most, a képet nézve már csak én tudom, hogy a fák mögött titkos rétek, patakok, gombalelőhelyek bújnak meg. Valahol ott van a száz éves erdő, ahol a legfinomabb volt a medvehagyma, meg egy elhagyott templom romjai, ahol jó volt megpihenni nagy nyári melegben a hűvös falak tövében.
Tavasszal a kopárnak tűnő domboldalakon nagy, különös, sötétlila virágok nyíltak: a fekete kökörcsinek. A nagyanyám kedvenc virágai.
De ez mind örökre rejtve marad már a fák mögött. Az emlékeim, a gyerekkorom.
Most én vagyok ötvenvalahány, de attól a fényképezőgépemtől azóta sem váltam meg: sőt, újabb gépekre is szert tettem, és már nem kell spórolnom a képkockákkal, színes felvételeket is tudok készíteni.
Hanem arról a régi erdőről nem készül több fotó, mert tovább terjeszkedett a város, emberi hajlékok, utcák vannak a helyén. Boróka mama pedig már régen a temetőben pihen.
Mégis minden képemen ott a gyerekkori kirándulások hangulata. Legyek a világ bármely pontján, ez az erdő van a szívemben, magamon érzem a nagyanyám szigorú, bíráló, mégis biztató pillantását.
Ezért kezdtem a tárlatomat ezzel a régi-régi, fekete-fehér fotóval, és a Madagaszkár, Korfu meg Galapágos élővilágát bemutató fotósorozatok után most a hazai erdők növényeiről, állatairól készítettem képeket. A kiállításnak A fekete kökörcsinek birodalma címet adtam, a nagyanyám emlékére. Lépjenek bátran beljebb! Ismerjék meg őt, és az erdejét!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése