2013. június 3., hétfő

Olvass bele! Havas Henrik - Én vagyok



Az első lányok

A hatvanas évek elején minden fiú álma a gitár volt. Vetettem az apámmal én is. Az utazóláda-tulajdonos Kovács bácsihoz mentem tanulni. Másnap eladtam a gitárt.
Akkortájt legendás hely volt a pesterzsébeti Csili Művelődési Ház. Állandó együttese az Atlasz No1. volt, és Hanka Péter énekelt. Szombatonként ott lógtam a haverjaimmal, táncoltunk, Hubertust ittunk, és Mátra cigit szívtunk. Ott láttam először néger fiút táncolni. Körbeálltuk, néztük, hogyan rázza magát. Beiratkoztam a tánciskolába is. Rumba, csacsacsa, keringő, minden ment, és mert kevés volt a fiú, gyakran visszajártam.
A környéken egyedül nekem volt meg a Beatles első stúdiólemeze, ’63-ból a Please Please Me. Egy Elvis Presley-kislemezért cseréltem, ami azért volt nagy szó, mert imádtam Elvist. Az első Presley-filmet Kolozsváron láttam 1966-ban, és akkor ittam életem első Coca-Coláját.
Volt bennem jó adag nacionalizmus és irredentizmus is. Amikor a vonat áthaladva a magyar–román határon először megállt, s páran leszálltak, megcsókolták a tőlünk elrabolt szent magyar anyaföldet, én is szipogtam.
Abban az évben, 1966-ban ismerkedtem meg egy velem egyidős kolozsvári lánnyal, Magdával. Egy dunai hajón találkoztunk és táncoltunk. Megbeszéltük, hogy augusztusban, amikor Dunai Petivel a bolgár tengerpartra megyek, odafelé és visszaúton is Magdáéknál töltünk egy-egy éjszakát. Így is lett. Magdáék kertes házban laktak, a papája építészmérnök volt, a kedvünkért motorra ült, hogy sört hozzon.
Kolozsvárról vonatoztunk tovább Várnába. A fülkében egy középkorú német házaspár és a velünk egykorú lányuk volt az útitársunk, meg egy olimpiai ezüstérmes, többszörös világbajnok magyar kajakos. Magas volt, jóképű, szőke, és a kidolgozott aranybarna testén hófehér Wrangler farmeröltöny feszült. Kedves volt hozzánk, mondta, hogy Várnában találkozik majd a többiekkel, magyar és bolgár kajakosokkal, kenusokkal, jót fognak bulizni. Meghívott minket egy sörre. Mire egészen besötétedett, mindenki szunyókált, csak a német lány és én nem. Kimentünk a folyosóra, beszélgettünk, csókolóztunk. A kajakos is nézegette Gertrudot, de ő engem akart. Tizenhét évesen felfogtam, hogy teljesen felesleges a nőkön töprengeni.
Elhatároztuk, hogy két nap múlva Várnában este nyolckor a mólónál találkozunk. Találkoztunk, és éjfélig táncoltunk. Egy bolgár zenekar félóránként eljátszotta az Ajjaj, fekete vonat!-ot. Na, erre zakatolt bolgár, NDK-s, csehszlovák meg magyar. Éjfél után lementünk a strandra, meztelenül úsztunk, sajnos a hideg víz miatt megálltunk a csóknál.
Másnap este megkértem Petit, hagyjon magamra éjszakára Gertruddal. Megittunk egy üveg édes vörösbort, éjfél után kísértem haza. Peti lenn aludt a kukák mellett. Hogy Gertruddal aztán mi lett, nem tudom, mert nem jött el a másnap esti randira. Maradt róla egy kép, szőke, copfos, nevet, és olyan erősnek tűnik, mint a kelet-német úszólányok.
Várnából hazafelé megálltunk Kolozsváron. Magda elvitt minket egy házibuliba. Egy panelházi lakásban tucatnyian jöttünk össze, a legtöbben már egyetemre jártak. Ittunk, táncoltunk, beszélgettünk. Nekem már nem volt tiszta zoknim, Petitől kértem kölcsön. Piros-fehér csíkos, Honvéd feliratú zokni volt rajtam, amit egy harminc körüli fiatalember rögtön kiszúrt. Kérlelt, adjam neki, és hiába mondtam, hogy nem az enyém, erőszakoskodott. Már mind a ketten berúgtunk, amikor áthívott a szomszéd lakásba, ahol ő lakott. Tisztára úgy történt minden, mint a filmekben. Felkapcsolt egy állólámpát. Az ernyő román nemzeti színekben, pirosban, kékben, sárgában pompázott, legalábbis egy darabig. Aztán a srác csavart egyet, és az ernyő hirtelen átváltott piros-fehér-zöldre. Kinyitotta a bárszekrényt is. Volt ott néhány üveg ţuică. Aztán megnyomott egy gombot, eltűntek a román italok, a bárszekrény belseje egy tengely körül megfordult, és hátul felbukkant a Parlament, előtte Lánchíd brandyvel, fekete címkés cseresznyepálinkával. A házigazda régen várhatott arra, hogy valakinek elmesélje a történetét.
Elmesélte, hogy pici gyerekként elvesztette a szüleit, árvaházba került, és nevet kapott. Elvégezte a rendőrtiszti főiskolát, Kolozsvárra helyezték nyomozónak. Életének egyetlen célja volt, bosszút állni a románokon. Székely fiú volt, apját, anyját Maniu gárdistái fejezték le. Boldogan mesélte, hogy amikor a városból a fiatalokat bevonultatják katonának, a románok már a vonaton belekötnek a magyarokba. Pár hete a vasútállomáson szokás szerint kitört a verekedés. Őt vezényelték a helyszínre rendet csinálni. Egy román fiút, akinél kés volt, agyonlőtt. Lehúztam a Honvéd zoknit, nekiadtam.
Eltelt több mint harminc év, és Magda hívott. A Múzeum Kávéházban találkoztunk, számítottam rá, hogy nosztalgiázunk egy kicsit arról, hogy az első éjszaka átszökött az ágyamba. Esély sem volt rá.
Magda Kolozsvárott szerzett pszichológusi diplomát, Belgrádba ment férjhez, egy multicégnél dolgozó, magas beosztású informatikushoz, született két gyerekük. Jött a háború, horvátországi nyaralójukat szétlőtték, bankbetétjüket befagyasztották, a multicég elmenekült. Magdáék Budapestre költöztek, megoldották az életüket, csak abban kérte a segítségemet, hogy a két gyereket felvegyék az amerikai iskolába. Magda telefonon köszönte meg.

.........................................





A könyv nyomtatott formában és e-könyvként egyaránt megvásárolható!