2013. szeptember 7., szombat

Édesanyám szép ruhái, ételei és intelmei

Anyaként az ember nagyon sokszor elgondolkodik, hogy vajon jól tanítja-e élni a gyerekeit? Elboldogulnak-e majd az életben és megtalálják-e a helyüket az iskolán túl is, tudnak-e majd szépen létezni a mindennapokban?

Mert mindez fontos. Az, hogy hogy öltözködünk, miként étkezünk, mit gondolunk a világról, mind-mind fontos pillérei személyiségünknek. Nem mindegy hát, hogy mit mutatunk a gyerekeknek, mit adunk tovább. Életmód, korlenyomat, tisztelgés és hála: erről szól Macskássy Izolda könyve.



"Megítélésem szerint minden gyereknek kötelessége adózni a kapott szeretetnek, példamutatásnak azzal, hogy emlékezik gyökereire, különösen arra az egyszer-kétszer hét évre, amit a gyerekkora jelent. Én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy Kicsi Berta drága nagyanyámtól azokat a szépségeket örököltem hitben, gondolkozásban, ruhákban, ami átplántálható még az unokáimnak, dédunokáimnak, ükunokáimnak is.
Ugyanezzel az alázattal, tisztelettel és szeretettel gondolok európai gondolkozású édesanyám, a szép Izabella sportlédiségére, szép ruháira, kedves simogatásaira, eligazodására a beszédtechnika, a mozgáskultúra világában.
Ebből a kis könyvembôl, merem remélni, mind a szüleimnek emléket állítok, mind gyermekeimnek egyfajta fogódzót nyújtok.
Végül könyvem olvasóinak, lapforgatóinak egy rövidke tájékoztatás: a modellrajzokkal azt igyekeztem bemutatni, hogy a könyvecskében képeken szereplő régi, szép ruhák hogyan mutatnak a mai öltözködésben."
Macskássy Izolda
gyermek és anya

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése