Remek, iszonyú, letehetetlen

Minden anya rémálma - harsog a borítóról. Valóban, olyan a '80-as évek hangulatát idéző klasszikus filmek jutnak róla az ember eszébe, mint például a Kéz, amely a bölcsőt ringatja, ami mesterien játszanak az ember érzéseivel, élethelyzetével és kiszolgáltatottságával. Jó-jó, nem ugyanaz a téma, de ott is végig jelen van a legnagyobb félelme minden édesanyának: elveszíti, elveszítheti a gyerekét. 

A borító külön egy komplett pszichológiai hadviselés, a könyv minden jó, és nem öncélúan riogató(!) thrillert kedvelő olvasónak must read kategória.

„A pszichológiai thriller kifejezést erre a szívszorító regényre találták ki...”
(Bradford Telegraph)

Sophie Hannah már első könyvével hihetetlen sikert aratott Angliában, azóta olvasók milliói várják világszerte a két nyomozó, Simon Waterhouse és Charlie Zailer újabb kalandjait.
A gazdag angol számítógépes játékfejlesztő felesége, Alice Fancourt, miután férjére hagyja kéthetes kisbabáját, rádöbben, hogy távollétében a gyermekét kicserélték. A bölcsőben egy idegen gyermek alszik. Waterhouse nyomozót elbűvöli a megtört anya kecses szépsége, és felettesei rosszallásától kísérve veti bele magát az ügybe egészen addig, míg Alice és a csecsemő is eltűnik. Vajon ők is arra a sorsra jutottak, mint David Fancourt első felesége, Laura? Megölték őket?
A lélektani krimibe szerelmi és féltékenységi szálak is szövődnek, ez teszi hallatlanul izgalmassá a könyvet.

Könyvfesztivál most P-SZ-V!

Biagio Russo, Jostein Gaarder, Paul Lendvai, Kulka János, Bächer Iván, Laár András, Eifert János, Márton László(Párizs), Börcsök Mária

MEGHÍVÓ

A KOSSUTH KIADÓI CSOPORT

KÖNYVBEMUTATÓIRA, SAJTÓTÁJÉKOZTATÓIRA, DEDIKÁLÁSOKRA A XIX. BUDAPESTI NEMZETKÖZI KÖNYVFESZTIVÁLON

MILLENÁRIS (1024 Budapest, Kis Rókus u. 16-20.)

A Kossuth Kiadói Csoport ebben az évben is rendkívül gazdag kínálattal és újdonságokkal lesz jelen a XIX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál 16-os standján.

Dedikálások a Kossuth Kiadói Csoport standján

(16-os stand)

Április 20. péntek

15 óra Biagio Russo: Az istenek rabszolgái c. könyvét dedikálja

  15 óra Kulka János, a BBC GoodFood április lapszámát dedikálja

    16 óra Eifert János: Képírás — Fotóakadémia c. könyvét dedikálja

Április 21. szombat

13 óra Börcsök Mária: Kettészakadt Magyarország c. könyvét dedikálja

                                                                                 14 óra Márton László (Párizs): Koestler asszonyai c. könyvét dedikálja

                                                                                 15 óra Jostein Gaarder: Sofie világa c. könyvét dedikálja

                                                                                 16 óra Bächer Iván: Hatlábú (Ebkönyv) – hangoskönyvét dedikálja

                                                                                 17 óra Paul Lendvai: Az eltékozolt ország c. könyvét dedikálja

Április 22. vasárnap

11 óra Bächer Iván: Hatlábú (Ebkönyv) – hangoskönyvét dedikálja

      14 óra Márton László (Párizs): Koestler asszonyai c. könyvét dedikálja

     15 óra Laár András: Kiderülés – A derűs élet titka c. könyvét dedikálja

Tom Harper - Az elveszett szentély

Könyvben és e-könyvben is!

Az izgalmas, pergő kalandregény 1941-ben, a második világháború alatt kezdődik Kréta szigetén, ahol a németek meggyilkolnak egy angol régészt. A haldokló egy kalandorra bízza azt a titkos ókori szöveget, amely egy évezredek óta elfeledett ősi tárgy létét bizonyítja. A háború után németek, oroszok, amerikaiak akarják megkaparintani e tárgyat, mert mind azt remélik, hogy olyan anyagból készült, amelyből az atombombánál is hatékonyabb fegyver készíthető. Az ősi titok nem hagyja könnyen felfedni magát: Homérosz szövegei vezetik a főhőst és az olvasót helyszíneken és történelmi korokon át egészen a döbbenetes felismerésig, majd a megnyugtató, világunk békéjét megmentő végkifejletig.

Szeretsz utazni?

Minden ember ismeretségi körében van legalább egy szenvedélyes utazó: szuper bőröndje, masszív esernyője van, profi kulacsa csöpögésmentes, amolyan "mindent-örökre-hidegen tartós". 

Tengerpartok, városok, kultúrák, ízek kavalkádja fogad az otthonában. Járt az Eiffel-toronyban, az ágya felett spanyol kasztanyetta és marokkói szőnyeg a falvédő. Nem volt drága, megalkudott rá a bazárban. Abban a bazárban, aminek forgatagát, porát, színkavalkádját el sem lehet képzelni - mondja.

A vitrinben kicsi holland fapapucs és egy szép kavics a görög tengerpartról, a fejében élmények egész sora.

Szeret utazni, na.

................................................................................

Mi is.

Bár be nem csomagolhatunk senki helyett, az útikönyveket április végéig akciós áron kínáljuk, így 50%-os engedménnyel juthatsz hozzá csodaszép albumokhoz, bédekkerekhez, hangoskönyvekhez.

Ha most nincs keret utazni, akkor se keseredjünk el.

Egy fokhagymás-olívás-sajtos baguette + egy pohár fehérbor + Párizs hangos útikönyv = instant Montmartre

A költészet napjára

"... a lírai művekben az alkotó megnyilatkozása közvetlenebb, személyesebb (szubjektívebb), mint a sokszereplős, cselekményes epikai vagy drámai művekben.

A lírai művek (alapvetően, de nem kizárólagosan) verses formában íródnak.

A hagyományos műfaji kereteken – dal, óda és válfajai,epigramma, elégia – kívül sokféle szempontból csoportosíthatjuk a lírai alkotásokat.

A tartalmi elemek mellett a lírai művekben különösen fontosak a szerkezeti megoldások, a kifejezőeszközök, a stíluselemek, a költői képek, alakzatok, a zeneiség eszközei. 

Az érzelmek tartalma, erőssége (intenzitása) különbözteti meg:

• a hangulatlírát, melyet bensőséges megszólalás, fokozott zeneiség és minimális érzelmi hőfok jellemez (legjellemzőbb műfaja a dal, és más műfaji változataiban is a zeneiség és a dalszerűség a meghatározó) és az érzelmi lírát, melyben az érzelmek határozottabbak, tudatosabbak (az elégia és az óda számos változata ide sorolható);és

• a gondolati lírát, melyben a gondolati elem, a gondolatiság a meghatározó. (erre a típusra a filozófiai költészet, a didaktikus líra vagy az intellektuális líra kategóriáit is használják)."

(Forrás: innen)

...............................................................

Talán soha annyira nem volt szükségünk szép szavakra, dallamra, szemnek kedves sorokra, ritmusra és lüktetésre, mint manapság...

Lovranits Júlia - Levél Annuskának

Levél Annuskának

Fotó: Fortepan

Van ez a téveteg, széles, kicsit közönséges arc. Semmibe révedő szemek. Ez az én szemem, ez az én arcom. Meg a nagy, buta kalap a virágokkal. Madarak, virágok? Maguk se tudják, maradjanak-e a kalapszélén, vagy elrepüljenek messzire. Mind kiszolgáltatottak vagyunk: a madarak, a virágok, meg én magam. Repülni… nem lehet. Nincs hová. Foglyai vagyunk az életnek. Gondoltál már arra, édes Annusom, hogy az élet, ez a furcsa állat, cseppet sem törődik velünk létezőkkel? Csak önmagának fontos, élni kényszerít. Ha fáj, ha értelmetlen, ha könnyebb lenne nélküle, nem menekülhetsz előle sehová sem. Önmagáért való. Még az utolsó koldus is úgy kapaszkodik bele, pedig már-már semmi sincs benne, ami emberi, de valami állati szinten, mindenkitől elhagyatva, megalázva mégis élni akar… Pedig hát mi öröme benne?

 És nekem? Nekem ugyan mitől jobb, mint ennek a koldusnak? A külsőségek persze megvannak még: vannak jó ruháim, szobám és kocsin járok, ha nagy ritkán van miért és hová… De kinek használok én még? Liza kedves hozzám, de azért látom én, hogy szívesebben élnének magukban. Néha sóhajt, elmereng napközben, hiába kérdezem, mi bántja. Meg hallom őket veszekedni Kálmánnal, ha közelbe érek, elhallgatnak. Nem lehet hibáztatni, hogy nem boldog tőle, hogy neki kellett befogadnia az öregedő, vénlány nővérét. Lassan jön a harmadik gyerekük, kellene az a szoba…

Ezért is jöttem el otthonról, hadd legyenek kicsit magukban. Céltalanul bolyongtam az utcákon, fagylaltot vettem, ballagtam a kirakatok mellett.

Annus, drága Annusom, Kovács néni fagylaltjára emlékszel-e még? Aki a Kossuth utcában árulta a fagylaltot a nagy, bolthajtásos kapu alatt. Az emberek sora meg végig kígyózott a kapu alatt, ki az utcára, olyan sokan tódultak hozzá nyaranta. Ugye, nehezen vártuk ki a sorunkat mi is! De aztán meddig elidőztünk az üveges pult előtt, amikor választani kellett. Egyszer összevesztünk valamin, nem is tudom már, mi lehetett az, de meglökted a kezem, amivel a tölcsért tartottam, és csupa folt lett a legszebb vasárnapi ruhámon. Csúnyán kikaptam miattad otthon, ne vedd zokon, de soká haragudtam rád érte. Hanem azért az a fagylalt az bizony jó volt, ma is kiállnám a szidást, ha újra érezhetném a málna meg csokoládé ízét. Amit ma csinálnak, az csupa jég, szinte egyforma mind.

Szóval fagylaltoztam ma délelőtt, az után megláttam egy feliratot, hogy fényképész nyitott üzletet. Kislánykorom óta nem készült kép rólam. Jóformán azt sem tudom, milyen lehet az arcom, nem jellemző, hogy túl sokat akarnám nézegetni, kerülöm is a tükröket azóta, hogy Miklós felbontotta a jegyességünket, és szégyenszemre faképnél hagyott. Hirtelen valami furcsa félelem fogott el, hogy létezem-e még, van-e arcom egyáltalán. Bizonyíték kellett. Végigrettegtem az időt, amíg a fotós az előhíváson dolgozott, attól féltem, egy nagy, furcsa, homályos paca lesz csak a helyemen, az irtózatos kalapom alatt.

De aztán megnyugodtam, amikor kézhez kaptam a képeket. Majdnem jó kedvem lett, nézegettem, forgattam, melyik sikerült jól, melyik rosszabbul… Szerintem mind rettenetesen csúf lett, de erről szegény anyám kalapja is tehet. (Még tőle kaptam ajándékba, hát hordom). Hosszan nevettem magamon, a fényképész nem tudta mi bajom, és megijedt, hogy talán nem tetszenek a képek. Megnyugtattam, hogy a hozott anyagból a legjobbat hozta ki, azután elmentem onnan. A három képből kettőt összetéptem, egyet viszont elküldök neked, édes Annusom. Őrizd meg, hogy megmaradjak. Őrizd meg helyettem az arcomat. 

Ég áldjon, drága Annus!

Gitta Bry - Búcsú

Az erdő túloldalán, a kanyar után megálltak, hogy megigazgassák a batyukat a szekéren. A csontszárazra szikkadt kocsiút úgy összegubancolta a magasra tornyozott csomagokat, hogy kis híja volt, hogy le nem borultak az útszéli fűbe, a pitypangok és százszorszépek közé.

A négy gyerek egymást löködve igyekezett lefelé, hogy megnyújtóztassák mezítlábukat. Igaz, hogy csak nemrég indultak el, alig egy órája poroszkált a szekér a szántóföldek között, de ők máris beleuntak az utazásba.

Az asszony a férjére hagyta a rendezkedést. Hívta magához az erdő, meg-megcsillant a fák közt az elhagyott település szikrázóan fehér templomtornya. Onnan, ahol most állt, éppen rálátott a szürkére kopott tetőre, a rácsos ablakra, mely mögött aludt a harang, várva az esti mise idejét.

Lassan ballagott a poros szekérúton az erdő felé, és az első résen, mely a bokrok között nyílt, belépett a fák közé. Nem érezte a szúrós kökénybokrok marasztaló ölelését, meg se hallotta a lába alatt reccsenő ágakat. Csak ment előre, be az erdőbe, a ritkásan nőtt égerek közé, a lombok alá becsúszó napsugarak fátylába. Orrába ibolyaillat és nedves gombaszag kúszott, madarakat hallott zörögni az aljnövényzetben. Nem nézett körül, mégis pontosan tudta, mi történik körülötte.

Mielőtt a másik oldalon, a falu felől kibukkant volna a keskeny erdősávból, megállt. Lazán egy csupasz fatörzsnek támaszkodott, fél karjával át is ölelte. S csak nézett maga elé, szemében a búcsú fájdalmával, a tudattal, hogy soha többé nem tér ide vissza. Itt hagyja lánysága hol vidám és tanulságos, hol munkával teli és fárasztó éveit, a család gondoskodó ölében töltött időt. Itt hagyja a régi, düledező kis iskola hűvös falait, ahol megtanult olvasni, és ahol örök barátságot kötött a könyvekkel. Itt hagyja a vályogházat, ahol első asszonyéveit töltötte, ahol a gyermekei megszülettek. Itt hagyja a szülei sírját, melyet elborított a borostyán, felfutott még a kőkeresztre is, zölden fénylő rámába fogva a fakuló fényképet – egy ábrándos szemű szőke nő és egy határozott állú, sötét hajú férfi fotóját.

Az asszonyból erőtlen sóhaj szakadt ki. Mintha tétovázott volna, hogy egyáltalán merjen-e sóhajtani, megengedheti-e magának a sóhajtás fényűzését. Szorosabban ölelte a fát, másik kezével is megérintette, végigsimított az érdes törzsön. Aztán vonakodva megfordult és visszaballagott az útra, a szekérhez, melyen immár takaros kupacban pihentek a batyuk, a gyerekek egy másik kupacban almát rágcsáltak a bak mögött, szótlanul. A férj a gyeplőt szorongatva várt, nem nézett az erdő felé, tekintetét a lovak ide-oda csapkodó farkán járatta.

Az asszony mentében letépett egy sárga fénnyel teli gólyahírt és fellépett a kocsira, a férje mellé. Nem szólt, csak jobbjával könnyedén végigsimított a férfi karján, mire az meglendítette az ostort és a lovak közé csapott.

A szekér döccent egyet, a csendességbe fordult család pedig, maga mögött hagyva addigi életét, továbbindult új lakóhelye felé.

- Jobb nem firtatni a múltat – mondta sok évvel később az asszony, amikor az unokája megkérdezte, miért kellett elmenekülniük abból a faluból. – Nem kell mindent tudnod.

Azzal átölelte unokája derekát, mint egykor a fa törzsét a kis erdő szélén.