Windbrechtinger Rudolf - A kalap

Miklósy Adél azon a szürke, őszi reggelen a megszokottnál gyorsabban öltözött fel. Az Andrássy úti lakás ablakán ekkor már besütött a nap. Adél férjes asszony volt, tíz évvel azelőtti esküvője előtt még az Ablonczy Adél nevet viselte.

Adél nem volt feltűnően szép, de áradt belőle valami természetes báj és könnyedség. A férfiszemek számára kellemes és igazán nőies vonalak jellemezték, arca kerek, kiszélesedő volt. Szeme meglepően világos kékje a felhőmentes, tiszta, nyári égbolt horizonthoz közeli sávjának fakóságára emlékeztetett. Kissé hosszúkás, keskeny orráról és szabálytalan formájú szemöldökéről mindenki tekintete rögtön testének legszebb részére, aranylóan szőke, hosszú hajára tévedt. Adél rendszerint összefonva vagy kontyba kötve és minden esetben kalap alatt tartotta haját, így csak keveset engedett láttatni bájának legnagyobb forrásából.

Adél imádta a kalapokat, több tucat darabból álló gyűjteménnyel rendelkezett és sosem lépett ki fejfedő nélkül az utcára.

Aznap egy széles karimájú fekete kalapot választott, melyet fehér virágok füzére díszített. Az ebédlőbe lépve ott találta férjét, Albertet, amint reggeli kávéját szürcsölte a még friss és ropogós újságot olvasva. Közölte férjével, hogy sajnos le kell mondaniuk aznap esti programjukat, – már megvoltak a jegyeik az Operába – amit nagyon sajnál, de kiment a fejéből, hogy néhány hete megígérte egy kedves barátnőjének, hogy modellt áll neki. A barátnő ugyanis szabadidejében újabban a fotográfia világával ismerkedett.

A férj szokatlanul gyorsan és felelősségre vonás nélkül egyezett bele az Opera elhalasztásába. Adél tudomásul vette gyors sikerét, majd búcsút is mondott Albertnek, hiszen egy másik kedves barátnőjével, Ildikóval minden péntek reggel a néhány utcányira található kávéházban reggelizett.

Az ajtó bezárult Adél mögött és a férj az újságot félretéve gondolataiba mélyedt. Régóta sejtette, hogy feleségének szeretője van, de most már majdnem biztos volt benne. Elhatározta, hogy ma este szemmel tartja majd nejét és pontot tesz az ügy végére.

Adél kilépve az Andrássy útra, lopva felpillantott lakásuk ablakaira, majd megszaporázta lépteit. Gyors ütemű sétája csak néhány percig tartott, ugyanis betért az első fényképészhez. Itt egyetlen fotót készítetett magáról: ha már ezt a kissé esetlegesnek tűnő, a fényképész barátnővel kapcsolatos történetet találta ki férjének, szüksége volt bizonyítékra. A fényképésznek a szokásos ár kétszeresét fizette: sürgősen kellett neki az a kép. Úgy tervezte, hogy az Ildikóval elköltött kávéházi reggeli után rögtön visszajön majd érte.

Az Ildikóval eltöltött idő hamar eltelt, majd hazafelé a kész képet is megkapta.

Gyorsan eljött az este, Adél a lakásban várta férjét. Albert nemsokára meg is érkezett, fejében a kész tervvel: amint felesége elindul az állítólagos barátnőjéhez követi őt és kideríti, hogy kivel csalja meg a háta mögött. Adél a vacsora után átöltözött, igyekezett nem túl csinosnak látszani, nehogy férje gyanút fogjon. Az öltözködés végén ugyanazt a kalapot helyezte gondosan elrendezett hajára, melyet reggel is viselt: így ha a képhez át is öltözött barátnőjénél, a kalap bizonyíthatja férjének, hogy a portré az esti órákban készült.

Adél útra készen lépett be férje dolgozószobájába, odasétált hozzá és adott egy csókot ajkaira, majd sietősen távozott. Albert még utána szólt, hogy amíg Adél modellkedik, ő beül a törzshelyére és későn jön csak haza. Adél helyeslően bólintott, alig tudta leplezni örömét, hiszen pontosan erre számított.

Albert várt néhány pillanatot, majd kabátját magára kapva kilépett a lakásból és követte feleségét. Alig sétáltak néhány percet, az asszony sarkon fordult és újra a lakásuk felé vette az irányt. Albertnek szinte ideje sem volt, hogy elrejtőzzön, szerencséjére éppen egy kalapos ajtaja előtt sétált, ahova felesége elől belépett. Mire azonban a kalapos választ kaphatott volna a kérdésére, hogy mit óhajt az úr, Albert már ki is lépett az ajtón, a férfi pedig értetlenül meredt utána.

Albert balra fordult és követte feleségét a lakásuk felé. A lépcsőházban igyekezett minél halkabban lépkedni. Még hallotta becsukódni lakásuk ajtaját, amikor felért az emeletre. Ekkor jött rá hirtelen, hogy a felesége bizonyára sejtette, hogy a törzshelyére megy majd, ha az asszony nem lesz otthon, így a lakásukban akar néhány órát eltölteni szeretőjével. Férfiúi büszkeségét ez mélyen sértette, így az addig érzett szomorúság és egyfajta kíváncsiság helyét fokozatosan a harag vette át. Igyekezett megnyugodni, ami néhány perc alatt sikerült is neki. Elhatározta, hogy megvárja az illetőt és tetten éri feleségét. A lépcsőház egy sötétebb zugába húzódott és várt. Nem kellett sokáig ott ácsorognia, alig tíz perc elteltével egy fekete kabátos alak jelent meg a lépcsőfordulóban, gyors és halk léptekkel a lakáshoz sétált és kettőt kopogott az ajtón, ami szinte azonnal kinyílt.

Nem látta sem a szerető arcát, sem feleségét: az ajtó amilyen gyorsan kinyílt, olyan gyorsan be is csukódott. Albert haragja ismét felerősödött, legszívesebben azonnal berontott volna a lakásba, de elhatározta, hogy inkább vár még néhány percet.

Ezek a hosszú, végtelennek tűnő percek voltak életének talán legnehezebb pillanatai. Homlokán verejték gyöngyözött, tenyere izzadt, szíve egyre hevesebben vert. Rájött, hogy végig sem gondolta mit fog majd mondani és úgy érezte azt sem ismerte fel, milyen érzés lesz majd Adélt egy másik férfi karjaiban látni. Éppen nekiindult volna, amikor lakásukból valami zajt hallott, amit egy velőtrázó sikoly követett, szinte olyan hangosan hallotta, mintha felesége a közvetlen közelében sikított volna fel. Ezt követően felesége hangját hallotta amint azt kiáltja: „Kérlek, ne!” Albert lábai a földbe gyökereztek. Az imént már majdnem elindult, de most annyira meglepték a történtek, hogy mozdulni sem bírt. Hallgatózott, de a sikolyt semmilyen hang nem követte, a lépcsőházban tökéletes volt a csend. Hamar sikerült leküzdenie meglepettségét és kifutott rejtekhelyéről, majd szinte feltépte a bejárati ajtót.

Berontott a lakásba, feleségét szólongatva és ekkor érte a következő meglepetés. A lakás üres volt. Végigviharzott az összes helyiségen, de nem talált senkit. Az összes ablakot zárva találta, más irányba pedig nem lehetett elhagyni a lakást, mint a bejárati ajtón keresztül, ott viszont senki sem jött ki, ebben teljesen biztos volt. Ennek ellenére sem Adélnak, sem a másik férfinak nem volt semmi nyoma. Albertet felzaklatták az események. Megtörten roskadt le a baldachinos ágyra, a hálószobájukban. Maga elé meredt és ekkor meglátott valamit. Valami feketeséget a földön, néhány fehér folttal. Ahogyan lehajolt érte, egyből rájött, hogy mi is az: Adél kalapja, amit aznap viselt, a széles karimájú fekete, a fehér virágokkal. Ahogyan felemelte a kalapot, Albert észrevette, hogy valami más is van a földön. Egy fénykép, melyen Adél látszik, a kalapban. A férfi kezében a kalappal és a képpel visszarogyott az ágyra és kővé dermedve meredt a két tárgyra.

Adélt soha sem találták meg. Albert másnap bejelentette eltűnését, természetesen hallgatott felesége szeretőjéről, csak annyit mondott: felesége egy általa ismeretlen barátnőjéhez távozott, ám onnan többé nem tért vissza. Hosszú évek teltek el, de Adél nem került elő. Albert képtelen volt feldolgozni a történteket, de valamilyen megmagyarázhatatlan okból nem költözött el, továbbra is az Andrássy úti lakásban lakott. Néhány napon belül összegyűjtötte és kidobta felesége összes ruháját, úgy érezte, ha ezt nem teszi meg, azonnal megbolondul. A fényképet gondosan elrejtette, szekrénye legmélyebb pontjára. Képtelen volt ránézni. Egyetlen egyet hagyott meg felesége többtucatnyi kalapgyűjteményéből: a széles karimájú feketét. Néhány nap elteltével aztán furcsa dolgok kezdtek történni a lakásban.

Albert éjszakánként úgy hallotta, mintha a parketta könnyű léptek terhe alatt nyikorogna, ám volt valami, ami még ennél is jobban megrémítette: a fénykép minden reggel az ebédlőasztalon heverve várta, hiába tette vissza minden reggel a szekrény mélyére. Ugyanez történt a kalappal is: minden reggel máshol találta meg, mint ahova este tette.

Albert néhány hét után már nem volt képes a lakásban maradni, túlságosan megviselték ezek az éjszakák. Túladott a lakáson, amilyen gyorsan csak lehetett és még az eladás napján megszabadult a képtől és a kalaptól.

A lakás azonban azóta is igen gyakran gazdát cserél, hiszen egyik lakó sem tudja huzamosabb ideig elviselni, hogy éjszakánként a parketta nyikorgására ébredjen, mintha valaki járkálna. Időnként éjjelente egy egészen távoli, halk női hang is hallatszik a hálószobában, amint azt suttogja rémülten: „Kérlek, ne!”