2014. május 18., vasárnap

Remenyik Ágnes - Tudom a titkod



Tudta, hogy meg kell tennie. Már rég a tudomására hozták. Ha nem teszi meg, odaveszik minden. Birtokok, kötvények, házak, a ménes, az állatok. Nyomor várna rájuk. Őt nem érdekelné, szívesen lakna egy kicsi házban, taníthatna tanyasi iskolákban, ha csupán kenyér és tej jutna eledelül minden nap, az sem érdekelné. De mi lenne a többiekkel? Az apja belehalna a veszteségbe, anyja elsorvadna. És az ikrek? Ki fizetné az orvost, a gyógyszereket, ki fizetné az óvó-védő dadák sorát? Egy aprócska vágás, és a fiúk megfelelő segítség híján kínok között, lassan pusztulnának el. Őket nem hagyhatja szenvedni.
 Lassan lépdel fel a templom lépcsőjén. Itt az egész falu. Mindenki a legszebb ruhájában, vagy csak abban az egyben, amit a hét többi napján hord, de ma virágot tűzött a hajába, vagy felhúzta ütött-kopott cipőjét. Egyszer megy csak férjhez Horkayék leánya! Horkay. Ajtók nyílnak-e név előtt kérdés nélkül. Tisztességet, büszkeséget, vagyont jelent e név. Vagyont, ami most a templomi fogadalmon múlik. Szerződést kötöttek a szülők. A fiú megmenti a vagyont, a lány adja a szépen csengő, régi nevet. Eladták őt. Nem kell szépíteni. Mint a vadak a lányaikat Afrikában. Kit tehénért, kit tevéért, kit pár tyúkért. A fiú itt lépked mellette. Azt mondják, szép ember. Ő soha nem látta szépnek. Sem szíve, sem lelke, sem teste nem felel neki. Edzette magát erre a napra. A színdarab minden szava pontosan a fejébe vésődött. 
Menyasszony. 
 Fehér lapon fekete vérrel írott. Csak legyen már vége, legyenek végre túl rajta. Hazudni Isten előtt! Ezt az Úr talán még megbocsátja. A családjáért teszi, nem magáért. Büszke új asszonyként fogadja majd a gratulációkat, csak kevesen veszik észre az arcából sütő űzött vad tekintetét. A vacsora alatti étvágytalanságot betudják az nászéjszaka előtti idegességnek. Talán táncolni is fog, mint az utolsó dalára készülő fehér hattyú. Az éjszakát is elviseli valahogy. Erős az akarata, uralja majd a vonagló férfivágy alá kényszerített testét. Elalszik majd gyorsan a férj mellette. Nem kell többé hozzá érnie. Ez lesz az első és utolsó alkalom. Szókratész, segíts! Rejtsd el az üveget, rejtsd el jól, a szobalány meg ne találja! Finom metszésű kristály, őrizd magadban az italt. Csak téged óhajt ajkam! Vajon milyen lesz az ízed? Édes mézként ölel majd magához a halál, vagy keserű métely illata érződik lila számon?  Conium maculatum. Olyan fehér a virágod, mint az én csipkeernyőm. Mindent tudok rólad, ismeretlenül is úgy ismerlek, mint ahogy a szeretője legmélyebb titkát ismeri az ember. 
Tudom a titkod. 
Miután befogadlak, bénító nedűd a lábam erejét veszi el először. Lassan, kígyóként kúszik majd fel combomon, fekete temetővé változtatja méhemet. Ölelésed abroncsként feszül testemre, olyan féltékeny vagy, hogy még lélegzetet sem engedsz tüdőmbe. S amikor minden sejtem levegőért sikít a fekete extázisban, akkor jön el Ő. Mindig is tudtam, hogy ő az én igazi jegyesem. Könnyű lebegés, soha meg nem írt szerelmes levelek hamva. Utolsó szívdobbanás. Halál.

Fehér szemfedőt mocskoló fekete föld. Kiszáradt szemek. Lobbanó gyertyaláng. Síron túli csend. Temető magányában álló márvány felkiáltójel.

2 megjegyzés:

  1. Nagyon szerettem már első olvasásra is! Csak így tovább! Remélem, fogok még Tőled olvasni.

    VálaszTörlés