Róza esküvője
Sosem felejtem el azt a
pillanatot. A percet, amikor ránk nézett. Szemében mindent láttunk, az összes
érzelmet, haragot és gyűlöletet, amelyet irántunk táplált. Az esküvő, melyet
évek óta vártak a falubeliek, végre megköttetett, de nem szerelemből. Tudta, hogy
meg kell tennie; ezt várták tőle.
Pedig lehetett volna boldog is.
Egy egyszerű parasztlegénnyel, mint amilyen a Jóska volt a szomszédból.
Gyerekkoruk óta ismerték egymást, együtt rohangáltak erdőn-mezőn keresztül. Ő
adta az első csókot, és még a nővérem is úgy gondolta, hogy hozzá megy
feleségül, mert ez tűnt logikusnak, elrendeltetettnek.
Bezzeg az András, a gazda fia!
Bármennyire is jó partinak számított, senki nem mert igazán közeledni felé. Az
apja döntött mindenről, így aztán minden valamire való lány az ő kegyeibe próbált
beférkőzni. A falunapokon, melyet persze mindig ők rendeztek, jött a sok
hajadon, maga sütötte kaláccsal, kenyérrel, saját hímzésű ruhákban, hogy
elnyerjék tetszését.
No hiszen, nekem aztán hiába
mondták ezt otthon, nem kellettem magam, de nem is kellettem az úri népnek!
Kaptam is otthon emiatt, mert nekem kellett volna megfognom. Mint utóbb
kiderült, az egész falu így gondolta. De a mi családunkban egyikünk sem az a
fajta. Erre mit ad az ég?! A Róza megtetszett az Andrásnak. A nővérem
egyáltalán nem akarta, fenyegetőzött, sírva térdre borult jóapánk előtt, de nem
volt választása. Apánk előtt senkinek sem volt.
Így aztán a következő falunapon,
a szomszédok és az összes jelenlevő szeme láttára
összeadták őket. Évekkel később is, pedig addigra már megbékéltek egymással,
megtanulták tisztelni a másikat, sőt gyermekeik is születtek, akkor is csak az
élt mindenki emlékezetében. Az a gyűlölettel, keserűséggel teli pillanat, ami a
fotográfusnak köszönhetően fennmaradt.
 |
| Fotó: Fortepan |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése