A hatvanas évek elején minden fiú
álma a gitár volt. Vetettem az apámmal én is. Az utazóláda-tulajdonos Kovács
bácsihoz mentem tanulni. Másnap eladtam a gitárt.
Akkortájt
legendás hely volt a pesterzsébeti Csili Művelődési Ház. Állandó együttese az
Atlasz No1. volt, és Hanka Péter énekelt. Szombatonként ott lógtam a
haverjaimmal, táncoltunk, Hubertust ittunk, és Mátra cigit szívtunk. Ott láttam
először néger fiút táncolni. Körbeálltuk, néztük, hogyan rázza magát.
Beiratkoztam a tánciskolába is. Rumba, csacsacsa, keringő, minden ment, és mert
kevés volt a fiú, gyakran visszajártam.
A környéken
egyedül nekem volt meg a Beatles első stúdiólemeze, ’63-ból a Please Please Me. Egy Elvis Presley-kislemezért
cseréltem, ami azért volt nagy szó, mert imádtam Elvist. Az első Presley-filmet
Kolozsváron láttam 1966-ban, és akkor ittam életem első Coca-Coláját.
Volt bennem
jó adag nacionalizmus és irredentizmus is. Amikor a vonat áthaladva a
magyar–román határon először megállt, s páran leszálltak, megcsókolták a tőlünk
elrabolt szent magyar anyaföldet, én is szipogtam.
Abban az
évben, 1966-ban ismerkedtem meg egy velem egyidős kolozsvári lánnyal, Magdával.
Egy dunai hajón találkoztunk és táncoltunk. Megbeszéltük, hogy augusztusban,
amikor Dunai Petivel a bolgár tengerpartra megyek, odafelé és visszaúton is
Magdáéknál töltünk egy-egy éjszakát. Így is lett. Magdáék kertes házban laktak,
a papája építészmérnök volt, a kedvünkért motorra ült, hogy sört hozzon.
Kolozsvárról
vonatoztunk tovább Várnába. A fülkében egy középkorú német házaspár és a velünk
egykorú lányuk volt az útitársunk, meg egy olimpiai ezüstérmes, többszörös
világbajnok magyar kajakos. Magas volt, jóképű, szőke, és a kidolgozott
aranybarna testén hófehér Wrangler farmeröltöny feszült. Kedves volt hozzánk, mondta,
hogy Várnában találkozik majd a többiekkel, magyar és bolgár kajakosokkal,
kenusokkal, jót fognak bulizni. Meghívott minket egy sörre. Mire egészen
besötétedett, mindenki szunyókált, csak a német lány és én nem. Kimentünk a
folyosóra, beszélgettünk, csókolóztunk. A kajakos is nézegette Gertrudot, de ő
engem akart. Tizenhét évesen felfogtam, hogy teljesen felesleges a nőkön töprengeni.
Elhatároztuk,
hogy két nap múlva Várnában este nyolckor a mólónál találkozunk. Találkoztunk,
és éjfélig táncoltunk. Egy bolgár zenekar félóránként eljátszotta az Ajjaj, fekete vonat!-ot. Na, erre zakatolt bolgár,
NDK-s, csehszlovák meg magyar. Éjfél után lementünk a strandra, meztelenül
úsztunk, sajnos a hideg víz miatt megálltunk a csóknál.
Másnap este
megkértem Petit, hagyjon magamra éjszakára Gertruddal. Megittunk egy üveg édes
vörösbort, éjfél után kísértem haza. Peti lenn aludt a kukák mellett. Hogy
Gertruddal aztán mi lett, nem tudom, mert nem jött el a másnap esti randira. Maradt
róla egy kép, szőke, copfos, nevet, és olyan erősnek tűnik, mint a kelet-német
úszólányok.
Várnából
hazafelé megálltunk Kolozsváron. Magda elvitt minket egy házibuliba. Egy
panelházi lakásban tucatnyian jöttünk össze, a legtöbben már egyetemre jártak.
Ittunk, táncoltunk, beszélgettünk. Nekem már nem volt tiszta zoknim, Petitől
kértem kölcsön. Piros-fehér csíkos, Honvéd feliratú zokni volt rajtam, amit egy
harminc körüli fiatalember rögtön kiszúrt. Kérlelt, adjam neki, és hiába
mondtam, hogy nem az enyém, erőszakoskodott. Már mind a ketten berúgtunk,
amikor áthívott a szomszéd lakásba, ahol ő lakott. Tisztára úgy történt minden,
mint a filmekben. Felkapcsolt egy állólámpát. Az ernyő román nemzeti színekben,
pirosban, kékben, sárgában pompázott, legalábbis egy darabig. Aztán a srác
csavart egyet, és az ernyő hirtelen átváltott piros-fehér-zöldre. Kinyitotta a
bárszekrényt is. Volt ott néhány üveg ţuică. Aztán megnyomott egy gombot,
eltűntek a román italok, a bárszekrény belseje egy tengely körül megfordult, és
hátul felbukkant a Parlament, előtte Lánchíd brandyvel, fekete címkés
cseresznyepálinkával. A házigazda régen várhatott arra, hogy valakinek
elmesélje a történetét.
Elmesélte,
hogy pici gyerekként elvesztette a szüleit, árvaházba került, és nevet kapott.
Elvégezte a rendőrtiszti főiskolát, Kolozsvárra helyezték nyomozónak. Életének
egyetlen célja volt, bosszút állni a románokon. Székely fiú volt, apját, anyját
Maniu gárdistái fejezték le. Boldogan mesélte, hogy amikor a városból a
fiatalokat bevonultatják katonának, a románok már a vonaton belekötnek a
magyarokba. Pár hete a vasútállomáson szokás szerint kitört a verekedés. Őt
vezényelték a helyszínre rendet csinálni. Egy román fiút, akinél kés volt,
agyonlőtt. Lehúztam a Honvéd zoknit, nekiadtam.
Eltelt több
mint harminc év, és Magda hívott. A Múzeum Kávéházban találkoztunk, számítottam
rá, hogy nosztalgiázunk egy kicsit arról, hogy az első éjszaka átszökött az
ágyamba. Esély sem volt rá.
Magda
Kolozsvárott szerzett pszichológusi diplomát, Belgrádba ment férjhez, egy
multicégnél dolgozó, magas beosztású informatikushoz, született két gyerekük.
Jött a háború, horvátországi nyaralójukat szétlőtték, bankbetétjüket
befagyasztották, a multicég elmenekült. Magdáék Budapestre költöztek,
megoldották az életüket, csak abban kérte a segítségemet, hogy a két gyereket
felvegyék az amerikai iskolába. Magda telefonon köszönte meg.
.........................................
